2010. június 28., hétfő

Az alázat (2.rész)

Szri Szwámi Vishwananda eképp folytatja beszédét: "Itt vagy egy kérdés, így hangzik: 'Milyen fajta tapasztalatokon kell egy léleknek keresztülmennie ahhoz, hogy megszabaduljon?' A válaszom az volt, hogy: 'Minden tapasztalaton, mert mindent meg kell tapasztalnia egy léleknek. Van egy szép történet, amit szívesen elmesélek. Már egyszer elmondtam. Egy férfiröl szól, egy üzletemberröl. Hazafelé tartott a falujába, amikor három rabló megtámadta. Megtámadták öt és mindenét elvették. Ezután az elsö így szólt: 'Öljük meg!' A második azt mondta: 'Nem, ne öljük meg, hanem kötözzük meg és a vadállatok majd elintézik.'
A harmadik erre így válaszolt: 'Engedjük szabadon, hisz már úgyis elvettük mindenét.' Így tanakodtak egy darabig, míg azután úgy döntöttek, hogy megkötözik és sorsát a vadállatokra bízzák. Amikor a rablók elmentek, a harmadik még odalépett hozzá, adott neki egy kést és azt mondta: 'Szabadítsd ki magad és menj haza.' Az üzletember egy darabig nem szólt, majd azután ezt mondta: 'Gyere te is velem! Te egy jó ember vagy. Neked nincs szükséged a másik kettö társaságára.' De a rabló így felelt: 'Nem, mert ahová te mész, én oda nem mehetek veled.' Ez a három tulajdonság (minöség), amit a három rabló képvisel, ezek az emberben lévö Rajasic, Tamsic és Sattvic tulajdonságok. Ám ahhoz, hogy Istent elérhessük, e három tulajdonságon felül kell kerekednünk, meg kell tölük válnunk. Mert tudjátok, ez a három aspektus felelös az életünkben felmerülö összes tulajdonságért. Addig, amíg bennünk van ez a három tulajdonság és ezekhez ragaszkodunk, addig a megvilágosodás, ill. megvalósulás még nagyon messze van. Csak az, aki megszabadul ettöl a három tulajdonságtól, és azokon képes felülkerekedni, csak az fogja Istent megvalósítani."